Vokádé oldala
Menü
 
Ismertetők
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb
 
Álomfogó

Indián álomfogó

Ezt a manapság már egyre több helyen látható, a rossz álmokat elűző, jó álmokat vigyázó erőteret sugárzó tárgyat hagyományosan a Cherokee és a Kiowa indián törzsek tagjai készítették. A hagyomány szerint, az álomfogó-készítéshez a gondolatok terén tisztaságra, a lélekben pedig békességre van szükség, mert amilyen energiákkal készül az álomfogó, olyanok uralkodnak majd benne elkészülte után. Akár hiszünk ebben, akar nem, mindenkeppen mutatós és egzotikus lakásdíszt készíthetünk, mely a falra akasztva is jól mutat, ágyunk fölé lógatva pedig funkciója szerint működhet.

Hozzávalók és kellékek:

Drót ruhafogas, Vékony drót, Vörös és fekete pamutanyag, Sárga és türkiz gyapjúfonál (vastag), Befőttesgumi,
Dekoráció: gyöngyök, tollak, tükördarabkák, Fogó, Olló, Ceruza, Nagy lyukú varrótű

Elkészítés:

- A drótból formáljunk egy 25 cm átmérőjű kört, a végeit hajtsuk vissza egymásba.
- Vágjunk egy-egy 4cm x 3,5 m hosszú csíkot a fekete és a vörös anyagból. Vágjunk le egy méternyit. A hosszabbik fekete darabbal kezdjük el betekerni a karika egyik felét. Fentről lefelé haladjunk, s miután félig elértünk, visszafele is be tudjuk tekerni, dupla réteget alakítva ki. Kössük össze a végeit, de ne vágjuk le a fölösleget. Ismételjük meg ugyanezt a pirossal is, de ezúttal lentről felfelé haladva.
- Osszuk fel a kört négy egyenlő részre, jelöljük is be. Tekerjünk fel 9m-nyi fonalat egy kis gombolyagba, befőttesgumival stabilizáljuk.
- Kezdődhet a háló szövése. Balról jobbra haladjunk, elölről hátulra bújtatgatva lazán tekerjük körbe a karikát a képen látható módon, minden negyedben négyszer. A második körtől a már meglévő hurkokba fűzzük a fonalat. Amikor mar kis hely van, a fonalat a tűbe fűzve vezethetjük könnyen tovább. Addig dolgozzunk így, míg a kör majdnem bezárul. Vigyázzunk, hogy a háló mindvégig feszesen álljon. A középső luknak kb. 4 cm átmérőjűnek kell lennie. Amikor ide elértünk, kössük el a fonal végét.
- Az egy méteres, maradék pamutcsíkokat vágjuk ketté. Egyet-egyet hajtsunk félbe, az egyik végüket kicsit hosszabbra hagyva. Hurkoljuk őket a karika aljnak jobb és bal felére. Fűzzünk rájuk gyöngyöket. A végüktől 3-4 cm-re kötözzük fel a tollakat, majd, hogy a végeik ne látszanak, kössünk oda csomót.
- Vágjunk egy 40 cm-s csíkot a piros textilből. Hajtsuk felbe, s a hajtásba helyezzünk egy tükördarabkát. Szorosan kössük el, hogy a tükör a helyén maradjon. A tükröt elöl tartva hurkoljuk a csíkot az álomfogó közepének aljára azzal a technikával, amellyel a hálót is szőttük. A végeket hagyjuk lazán elöl, a tükör alatt elkötve rögzítsük. A végekre kössünk tollakat, tarkítsuk egy kis sárga és türkiz fonallal.
- Az akasztó kialakításához vágjunk egy 30 cm-es fekete csíkot, s az előzőekhez hasonló módon rögzítsük az álomfogó tetejéhez. Fűzzünk rá egy gyöngyöt, a két véget kössük össze, s már kész is.

A hagyomány úgy tartja, hogy az álomfogónak nagyobb az ereje, ha ajándékba készül. Tegyük valamivel meg személyesebbé ajándékunkat. Szép álmokat!

(Forrás: www.homegarden.hu)


 

Számláló
Indulás: 2005-01-17
 
Hasznos oldalak
 
Da time
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG