Vokádé oldala
Menü
 
Ismertetők
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb
 
Gazdaság
Gazdaság : Jó negyedévről és bíztató kilátásokról számolt be a General Electric

Jó negyedévről és bíztató kilátásokról számolt be a General Electric

  2010.04.17. 10:58

Minden várakozást felülmúló első negyedéves eredményről számolt be az amerikai General Electric technológiai konszern pénteken.


Adózott eredménye 1,87 milliárd dollár (1,381 milliárd euró), azaz részvényenként 17 cent lett, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, de még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. A tavalyi első negyedévben a GE 2,75 milliárd dollár, részvényenként 26 cent adózott eredményt ért el.
A folytatólagosan végzett (azonos bázison mért) tevékenységek után számított egy részvényre eső nyereség 21 cent lett, messze a 16 centes elemzői várakozások felett.
Az energiaipari infrastruktúra üzletág eredményének 12 százalékos javulását több mint ellentételezte a pénzügyi szolgáltató üzletág eredményének 41 százalékos, a technológiai infrastruktúra üzletág eredményének 18 százalékos, valamint az NBC Universal eredményének 49 százalékos csökkenése.
A konszern forgalma 5 százalékkal 36,6 milliárd dollárra csökkent. A GE Capital Services (a GE pénzügyi szolgáltató üzletága) forgalma 9 százalékkal 13,2 milliárd dollárra csökkent. Az ipari tevékenységek forgalma 2 százalékkal, 23,5 milliárd dollárra csökkent 2009 első negyedévéhez képest.
A fogalom első negyedévi csökkenése ellenére a GE bizakodó, nyereségének emelkedését kilátásba helyező előrejelzést adott ki az idei évre.
A General Electric eredményét a konszern diverzifikált tevékenységi köre miatt hagyományosan az amerikai ipar teljesítménye indikátorának tekinti a piac.
"A GE üzleti környezete folyamatosan javult a 2010-es első negyedévben" - közölte a konszern elnök-vezérigazgatója Jeff Immelt az eredmény beszámoló alkalmából. "Bíztató gazdasági jeleket észleltünk, beleértve a légi forgalom teljesítmény mutatóinak javulását, kintlévőségeink csökkenését, a marketing tevékenység élénkülését. Megrendelés állományunk stabilan tartotta magát az előző negyedévihez képest. Egészségügyi, olaj- és gázipari berendezés üzletágainkban pedig gyarapodtak a megrendeléseink" - mutatott rá a vezérigazgató.

(MTI/Reuters/Dow Jones/AP/APA/dpa)

 
Számláló
Indulás: 2005-01-17
 
Hasznos oldalak
 
Da time
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!